Szimpátia a mérlegen

Történetek #2503 

A munkajogban sok a visszatérő helyzet. Szerződésmódosítás, megszüntetés, szabályzatok, stb.

És vannak az egyedi megkeresések, amelyek inkább az igazságérzetet sértik és amelyeket csak meghallgatni tudunk, segíteni nem.

Ugyanis a rendszer nem erre lett kitalálva. Mi jogszabálysértés esetén tudunk segíteni, de igazságot nem tudunk szolgáltatni. Sem közvetve, sem közvetlenül.

Az alábbi történet is egy ilyen helyzetből indult.

Két ember megszegte ugyanazt a szabályt.
Az egyiket kirúgták.
A másik maradt.

Ismerős helyzet, szerintem sokunk számára.

Minden munkahelyen ott van a pillanat, amikor nem a szabály dönt, hanem a szimpátia.
Az egyik kollégát kedvelik, a másikat kevésbé. És onnantól a szabályok egy kicsit máshogy működnek.

Jogilag ez védhető, a munkáltatónak mérlegelési joga van és dönthet az egyéni körülmények alapján. De emberileg ez nehezen magyarázható.

Az emberek egy idő után megtanulják, hogyan működik a vezetőjük. Hogy kinek van jó napja, kinek van hátszele. Hogy a döntések néha nem logikán, hanem szimpátián, indulatokon vagy pillanatnyi benyomáson múlnak. 
És tudomásul veszik. Nyilván véleményük lesz róla, de elfogadják.

Talán azért, mert kompromisszumot kötöttek.
Talán mert tudják, hogy így működik a rendszer.
Vagy mert a biztonság sokszor többet ér, mint az igazságérzet. 

És talán azért is, mert sokan reálisan látják: minden munkahelynek megvan a maga logikája, belső egyensúlya. Nem feltétlenül jó, de kiismerhető. Van munkájuk, tudják, hogyan működik a hely, mire számíthatnak és ez egy idő után kényelmesebb, mint újra beilleszkedni valahová, ahol megint elölről kellene kezdeni mindent. 

Magyarországon az ilyen ügyekből nem lesz per, pedig az igény valószínűleg meglenne rá.

Aki elmegy, annak fáj.
Aki maradhatott, annak valószínűleg kicsit nagyobb lesz az arca.
És aki csak nézi mindezt belülről, az többnyire szimpátia alapján dönt: vagy együtt örül/kárörvend, vagy csendben tovább dolgozik – kicsit hűvösebben, kicsit kevesebb hittel.

És ez nem csak az állami szféra sajátossága. Naiv, aki azt hiszi, hogy a versenyszférában minden objektív, minden a teljesítményről szól. Ott is működik a szimpátia – csak finomabban, elegánsabban, jobb kommunikációval. Talán kevésbé látványos, de ugyanúgy jelen van.

Sajnos végső soron a munkahelyi szimpátia és az igazságtalanság elviselése csupán egy további tétel a kompromisszumok hosszú listáján. A rendszer működik tovább, a kifizetődő stabilitás apró, néma ára pedig az, hogy időnként lemondunk az igazságérzetünkről. 

Jogi segítséget ebben az ügyben sajnos nem tudtunk adni. Csak annyit tudtunk tanácsolni, hogy próbáljon olyan helyet keresni, ahol a döntések mögött következetesség van, nem szimpátia...