Miért fontos megtanulni nemet mondani?

A jogászi pályán sok mindent megtanul az ember. Jogszabályokat, rendszereket, érvelést, stratégiát.

Van azonban valami, amit egyik egyetem sem tanít.

A nemet mondást.

Pedig az egyik legfontosabb képesség.

Pályakezdőként az ember hajlamos azt gondolni, hogy a jó szakember minden helyzetre talál megoldást. Hogy minden ügyfélnek segíteni kell. Hogy minden feladatot el kell vállalni. Hogy a lehetőségek ajtaja mindig nyitva kell legyen.

Idővel azonban kiderül, hogy ez nem működik. A szakmai élet – bármilyen területen – nemcsak arról szól, hogy mit vállalunk el. Legalább ugyanennyire arról is, hogy mit nem. 

És ezt nemcsak pályakezdőként tanulja meg az ember.

A nemet mondás sokszor akkor a legnehezebb, amikor valaki egy szakmai hullámvölgy alján van. Amikor bizonytalan. Amikor attól tart, hogy egy lehetőség talán az utolsó. De ugyanilyen nehéz lehet a csúcsokon is. Amikor minden jól megy, amikor sok a megkeresés, amikor az ember hajlamos azt gondolni, hogy mindent el kell vállalnia.

A kilátástalanság és a nagy siker különböző helyzeteknek tűnnek, mégis van bennük valami közös: mindkettő könnyen elhomályosítja az ítélőképességet.

Őszintén szólva nekem ezt nem volt könnyű megtanulni.

A pálya elején az ember bizonyítani akar. Segíteni akar. Működni akar. Nem akar csalódást okozni és nem akar lehetőségeket elszalasztani.

Talán ezért volt számomra érdekes tapasztalat már korábban, amikor még nyelvtanárként dolgoztam.Akkoriban csak olyan diákot vállaltam, akivel valahogy "megvolt a kémia". Nem a szó félreérthető értelmében, hanem egyszerűen emberileg. Ha az első beszélgetésnél azt éreztem, hogy működik a kommunikáció, megvan a kölcsönös szimpátia, akkor tudtunk együtt dolgozni. Ha viszont ez hiányzott – akár bennem, akár a másik félben –, akkor inkább azt mondtam: talán jobb, ha mással próbálja.

Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de mindig úgy gondoltam, hogy egy közös munka csak akkor működik jól, ha van egy alapvető bizalom és emberi kapcsolódás.

Persze vannak helyzetek az életben, amikor nem lehet válogatni. Amikor a körülmények adottak, és együtt kell dolgozni.

A megbízási viszony azonban sokszor nem ilyen. Ott gyakran már az első beszélgetésnél érezni lehet valamit. Egyfajta első benyomást, egy belső jelzést, hogy ez a kapcsolat működni fog-e vagy sem.

Ez nem feltétlenül racionális. 

És igen, talán ebben én mindig egy kicsit emocionális voltam. Nem szeretnék ebbe semmilyen spirituális vagy kulturális magyarázatot belekeverni. Egyszerűen csak azt gondolom, hogy az emberi megérzéseknek is van szerepük. 

És közben ott van egy másik, talán kicsit naiv gondolat is. Az, hogy a munkánknak valahol az igazság kereséséről kellene szólnia. Tudom, hogy ez sokszor idealista megközelítésnek tűnik. A szakmai élet – különösen a jog világa – nem mindig ilyen egyszerű, de mégis azt gondolom, hogy egy társadalomnak szüksége van olyan emberekre, akikben ez a belső iránytű megmarad. Még akkor is, ha néha kevesen vannak.

És talán éppen ezért fontos megtanulni nemet mondani.

Mert nem minden ügy jó ügy. Nem minden helyzetben lehet felelős választ adni. Nem minden feladat szolgálja azt az irányt, amelyben az ember szakmailag és emberileg hinni szeretne.

Van, amikor a legkorrektebb válasz az, hogy: ezt nem vállalom.

Idővel az ember rájön valamire.

A határok nem korlátoznak.
A határok tartanak meg.

A "nem" nem a lehetőségek elvesztése, sokszor éppen a fontos dolgok védelme. És talán ez az egyik legfontosabb szakmai és emberi tanulság, amit az évek során megtanul az ember:

nem minden döntés szól az "igenekről" .

A szakmai minőség nem ott dől el, hogy hány ügyet vállalsz el, hanem ott, hogy melyekre mondasz nemet.